A kézilabdázók felkészítése / I. rész »

Az edzettség

Az edzettség meghatározása, valamint az edzettségből fakadó teljesítmény leadás egy sokrétű és megannyi tényezők által befolyásolt folyamat eredménye. Ha a szigorú tényeknél maradunk az edzettséget, mint fogalmat viszonylag könnyen meg tudjuk határozni: „Az edzettség edzés és versenyterhelés hatására kialakult állapot, speciális sportbeli teljesítőképesség”. Az edzettség fogalmi tisztázását követően, viszont felmerülhet bennünk a kérdés, hogy milyen tevékenység formákban alakult ki az edzettségi állapot? Az edzettség kialakulását komplex összetevők mentén kell vizsgálnunk, mivel az edzettség a sportbeli teljesítményt meghatározó különböző tényezők összességének eredményeként valósul meg.

Amikor edzettségről beszélünk, az esetek nagy többségében a kondícionális képességek megnyilvánulásában történő változások jelenthetik a kiinduló alapot az edzettségi szintek változásában. Ezen belül is meg kell különböztetnünk általános és speciális edzettséget, amelyek folyamatos egymásra gyakorolt kölcsönhatása jelentheti az edzettségi szint növekedését, valamint annak a szinten tartását. Az edzettségben bekövetkező változásokat csak tudatos, tervszerű edzésmunkával biztosíthatjuk. „A szervezetünkben létrejövő változások mindig abba az irányba változnak, amelyre az edzés terhelés tereli ezeket a folyamatokat.” (Gyakorlati példaként említve, ha a felkészülés során a csapat állóképességét nem a sportágra jellemző terhelési összetevőkkel fejlesztjük, akkor a kialakult, megszerzett képesség nem tudja támogatni a sportolót mérkőzés által támasztott követelményeknek való megfelelésben.) Az edzettségi állapot kialakítását egymással összefüggő felépítményben kell kezelnünk, amelyek folyamatos befolyásoló tényezőként jelennek meg az aktuális edzettségi állapotot illetően.

Edzettségi összetevők:

  • motorikus összetevők
  • pszichikai összetevők
  • élettani összetevők
  • testalkatból fakadó összetevők

A hosszútávú sportbeli alkalmazkodási folyamatok kialakításához bizonyos időszakokban az edzettségi összetevőkön belül jelentkezhetnek eltolódások valamelyik összetevő, vagy összetevők irányába. A felkészítés során teljesen más célok jelentkeznek az összetevők fejlesztését illetően egy utánpótlás korú sportoló, valamint egy felnőtt élsportoló esetében. A megalapozás időszakában még inkább a motorikus tényezők, valamint a sportági széles körű technikai bázis bővítése és fejlesztése szükséges, míg az élsportban már egyre nagyobb szerepet kapnak a megfelelő pszichikai összetevők és a sportági taktika téthelyzetben való alkalmazása, valamint a kimagasló versenyteljesítmény.

Az edzettség tárgyalásakor szót kell említenünk egy ellentmondásról, miszerint a magas szintű edzettségi állapot kialakulása nem jár mindig együtt azonnal teljesítmény javulásával. Ennek az ellentmondásnak a feloldása némi magyarázatra szorul. A felkészülés bizonyos időszakaiban bizonyos összetevők hangsúlyos fejlesztése időszakosan csökkentheti egy másik tényező aktuális teljesítmény szintjét. A nagy terhelésű edzések, amelyek a verseny teljesítményben fontos tényezők fejlesztését célozzák meg, csak sajátságos edzéssekkel fejleszthetők. Ebben az esetben a sajátságos felkészítés időszakosan gyengítheti a már megszerzett más képességek teljesítmény szintjét. Elég, ha az erőfejlesztés folyamtára gondolunk, amely elengedhetetlen feltétele a sportolók felkészítésének. A rendszeres erőfejlesztés folyamatában nem kérhetünk számon hasonló technikai szintet, mint azt megelőzően. Viszont, ha az erőszintre vonatkozó edzettségét tekintjük mérvadónak az edzettségi állapot megállapításában akkor, ott javulást fogunk tapasztalni. A feladatunk az, hogy a versenyeken, mérkőzéseken viszont már minden összetevő a lehet legmagasabb teljesítmény leadáshoz biztosítani tudja a megfelelő hátteret. Ebből kiindulva azt mondhatjuk, hogy az edzettség javulása, valamint a versenyen hozott sportforma sok esetben nincsenek szinkronban.

A sportbeli alkalmazkodás folyamata

“Sportbeli alkalmazkodáson értjük a sportoló szervezetének, szervrendszereinek szerkezeti – és működésbeli válaszait a meghatározott edzések és versenyek hatására”. A definícióban említett szerkezeti és szervezeti válaszok – amennyiben megfelelő terhelésből következnek – egy magasabb teljesítmény szintre emelik az egyén motorikus, pszichés és a sportági mozgásformáit, amely nagyobb teljesítmény leadást eredményezhet. A fizikai és pszichikai alkalmazkodás egy egységes egészet alkot. Az edzésterhelések a szervezetben működésbeli változásokat hoznak létre (izomhipertrófia, sportszív, májfunkció javulása stb.), ugyanakkor az edzéseken és versenyeken való folyamatos magas szintű teljesítmény leadás olyan akarati tulajdonság kialakulását is elősegítik, hogy a sportoló mozgósítani tudja a meglévő energia tartalékait az edzések és versenyek során. A terhelés adagolás és az alkalmazkodás között egy nagyon érzékeny viszony áll fenn. Az edzők sokszor esnek abba a hibába, hogy a terhelés adagolásban nem tervszerűen és körültekintően járnak el, ebből adódóan az alkalmazkodási folyamtok nem indulnak be, vagy rossz irányba indulnak el.

Néhány edzéselméleti törvényszerűség az alkalmazkodási folyamatok kialakítása érdekében

Az alkalmazkodási folyamatok csak akkor jönnek létre, ha az ingerek elérik a szükséges intenzitást (erősséget) és terjedelmet. A túl erős, vagy a túl alacsony ingerek nem váltanak ki megfelelő válaszreakciót a sportoló szervezetében, valamint az ingereknek el kell érni egy bizonyos időtartamot, hogy el tudjuk érni a megkívánt edzéshatást. Az ingerek intenzitásának és terjedelmének minden esetben az edzés célok maximumához kell közelíteni, hogy az alkalmazkodási folyamatokat fenn tudjuk tartani. Minél inkább eltávolodunk az edzésterhelés optimális értékétől – alul, vagy túledzés- annál inkább mérsékeltebb lesz az alkalmazkodás, csökkenhet a teljesítmény. A szükségesnél nagyobb terhelések, valamint az edzések terjedelemének helytelen megválasztása kedvezőtlenül befolyásolja a versenyző alkalmazkodását. Alapvető edzéselméleti faladat, hogy az ingerek intenzitását, mindig egyeztetni kell az edzések terjedelemével. A két összetevőt tartósan együtt nem növelhetjük, mivel így nem tudjuk elérni a kívánt edzéshatást.

Az alkalmazkodás folyamatában szükségszerű a terhelés és a pihenés megfelelő viszonyítása egymáshoz. A külső terhelések hatására a szervezet belső energia tartalékai lemerülnek és ez a folyamat egy fáradási folyamatot vált ki, amelyből adódóan a sportoló szervezetének a működése és teljesítmény leadási szintje csökken. Ennek a belső leépülésnek és teljesítmény szintnek csökkenése az első lépcsőfoka az alkalmazkodási folyamatok beindulásának. Az alkalmazkodási folyamatok a terhelést követő pihenő fázisban kezdenek kialakulni, amikor a lemerített energia források feltöltődnek, – elindul a helyreállítódás – de a szervezet nem a kiinduló szintre emeli vissza a szervezet készenléti állapotát, hanem túlkompenzál – szuperkompenzál (szupekompenzáció) készülve az újabb terhelésekre. Arra is gondolnunk kell, hogy a legtöbb esetben nem teljes kipihenésről beszélünk a sportolók esetében, mivel a versenyzőknek a kellően pihent állapotot kell biztosítanunk, valamint éppen az alkalmazkodási folyamatok kialakítása érdekében időszaknak és céloknak megfelelően halmozott fáradság mellett is el kell tudni végezni az adott edzés munkát. Amennyiben tartósan és arányaiban nagy mértékben megbomlik a terhelés és a pihenés egyensúlya, akkor nem emelkedő teljesítmény növekedésről, hanem csökkenő teljesítmény szintről beszélhetünk.

A 6/a ábrán láthatjuk, hogy a helyreállítódást követően a magasabb szintre való átállítódások (szuperkompenzációk) összessége adja majd a teljesítményszint javulását, amely egy magasabb edzettségi állapotot jelent a versenyző számára, amennyiben a terhelés és a pihenés viszonyítása megfelelő volt. Az 6/b ábrán viszont ennek az ellenkezőjét látjuk, amikor is a terhelés és pihenés aránya megbomlott, így a sportoló teljesítménye csökkenni fog. A szuperkompenzáció kialakítása és szinten tartása alapvető edzéselméleti és gyakorlati feladat az edzők részére, mivel ennek hiányában nem beszélhetünk magasabb edzettségi állapot kialakulásáról.

A munkánk során számolnunk kell azzal, hogy kezdők, valamint fiatalabb sportolók esetében, akik kevesebb időt töltöttek el a választott sportágban jóval korábban jelentkezik majd a szuperkompenzációból adódó teljesítmény növekedés, mivel a még viszonylag új ingerek és terhelések hamarabb indítják be az átállítódási folyamatokat. A már idősebb, vagy magasabb edzettségi szinttel rendelkező sportolók esetében ezek a folyamtok hosszabb ideig is eltarthatnak. Ebben az esetben a hosszabb ideig tartó optimális terhelés összeadódásából ugrásszerű fejlődés tapasztalható majd ő esetükben. Tehát elmondhatjuk, hogy a kezdők esetében a hatáskiváltás jobban közelíthető a közvetlen edzéshatásokhoz, míg a már tapasztaltabbak, edzettebbek esetében tartósabb folyamat eredménye lesz az átállítódás, mivel már a kiinduló szint is magasabb értéket mutatott az edzettség vonatkozásában.

A kialakult edzettségi állapotot folyamatosan növelni, vagy megtartani szükséges, azért, hogy ez ne járjon teljesítmény romlással. Ennek érdekében a sportolók nagyon érzékenyek az edzéskihagyásokra, mivel az edzéskihagyások nem segítik elő az alkalmazkodási folyamatokat, valamint megbomlik a motoros képességek és pszichés háttér adta egység a sportoló teljesítmény leadásakor.

Harre ábráján láthatjuk, hogy a megfelelő sűrűséggel adagolt ingerek, jóval nagyobb hatással vannak teljesítmény növekedésre, (B) mint az ezzel ellentétes kevesebb inger adagolás. (A) Az alkalmazkodási folyamatok megfelelő szintű fenntartása és fejlesztése hozzásegítik a sportolókat a magasabb versenyteljesítményhez. Ahhoz, hogy az alkalmazkodási folyamatokat felügyelni tudjuk, folyamatos információra és ellenőrzésre van szükségünk a sportoló aktuális edzettségi állapotáról. Ezt a feladatot azért szükséges elvégeznünk, mivel az alkalmazkodási folyamatok fenntartása érdekében mindig az aktuális terhelhetőséghez kell igazítanunk a sportoló felkészítést. Ebből az okból kifolyólag a megszokott ingerek, amelyek a sportoló számára már könnyen teljesíthetővé vállnak nem váltják ki a kellő hatást az alkalmazkodás érdekében, amely elősegíti az edzettség növelést a versenyző számára.

A folyamatosan alkalmazott nem elégséges edzés ingerek egy idő után már a szinten tartást sem tudják biztosítani, így az eredetileg megcélzott fejleszteni kívánt képességterület teljesítmény szintje csökkenni kezd.

Az általánosan elfogadott elv szerint amilyen gyorsan ki tudjuk váltani az alkalmazkodást a szervezet különböző területeiben, a nem megfelelő ingerek alkalmazásából adódóan ugyan annyi idő alatt le is épülhet a már kiváltott alkalmazkodási funkció. A szervezet alkalmazkodása mindig abba az irányba történik, amely irányba az edzés terhelés kifejti a hatását. A nagy terjedelmű edzésekhez rendelt alacsonyabb intenzitás inkább az állóképesség, míg a nagyobb intenzitású, de alacsonyabb terjedelemmel végrehajtott edzések a gyorsaság fejlesztésére teremtenek kiváló alapot.

tovább a folytatáshoz »