NEKA_500

KK_térelválasztó-FF_520

Student-Neka-Mocsai-Podor_225Mocsai Lajos a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatója és Pődör Zoltán a Student Comfort Kézilabda Utánpótlás Központ vezetője Szombathelyen június 12-én együttműködési megállapodást kötött egy regionális kézlabda akadémiai központ létrehozásával, mely Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia néven fog működni.

A megállapodás aláírása előtt, Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Koczka Tibor sportért felelős alpolgármester, valamint Dr. Károlyi Ákos jegyző a polgármesteri hivatalban fogadta Mocsai Lajost a NEKA főigazgatóját, Mocsai Tamást a NEKA manager-igazgatóját, Pődör Zoltánt a megalakuló Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia vezetőjét, a Student Comfort Kézilabda Utánpótlás Központ alelnökét valamint Gódor Mihályt az osztrák válogatott edzőjét, aki évek óta segíti a szombathelyi kézilabda munkáját. Az egyeztetésen Dr. Puskás Tivadar a város polgármestere mind a szakmai mind az infrastruktúra-fejlesztési törekvésekhez együttműködését fejezte ki, továbbá a felek kijelentették, hogy a kézilabda munkacsarnok építése szükségszerű a minőségi szakmai munka folytatása érdekében, ezért mindannyian támogatják annak mielőbbi megvalósítását. Az egyeztetésen részt vett Homlok Zsolt a Haladás VSE társadalmi elnöke is, aki szintén határozott együttműködéséről biztosította a résztvevőket.

Student-Neka-Mocsai_225A polgármesteri hivatalban történt egyeztetést követő együttműködési megállapodás aláírásával egybekötött sajtótájékoztatón Mocsai Lajos a NEKA főigazgatója elmondta, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadémia célja egy kiemelkedő kézilabda utánpótlás koncepció kiépítése az egész ország területén, amely hosszú ideig megalapozza a magyar kézilabda válogatott utánpótlását. Ennek a megvalósításához keresnek együttműködő partnereket, akik az akadémiai szemléletet és hitvallást megtartva regionális szinten működtetik az utánpótlás-fejlesztési programot.

Szombathelyen eddig is kitűnő utánpótlás-képzés zajlott és remélhetőleg az együttműködés is elősegíti azt, hogy a kézilabdázás, amely országos szinten a második legnépszerűbb sport, városi-regionális szinten is nagyobb prioritáshoz juthasson. Mocsai Tamás a NEKA manager-igazgatója arról beszélt, hogy az utóbbi 10 évben a magyar sport utánpótlásának a képzése nem volt megfelelő, most ezt a hiányosságot próbálják az akadémiai elit-képzéssel pótolni, amelyben meghatározó szerephez jutnak a rendszerben működő utánpótlást-nevelő partnerszervezetek.

Pődör Zoltán a megalakuló Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia vezetője elmondta, hogy az utánpótlás-nevelés területén ez idáig is nagy erőfeszítéseket tettek Szombathelyen, amely az elmúlt évek eredményességében is visszatükröződik, azonban a Nemzeti Kézilabda Akadémiával történt megállapodás egy magasabb szintre lépés a sportolói életpálya-modell kialakítása tekintetében, amelynek célja az óvodától az egyetemig tartó képzési rendszer kialakítása. A szombathelyi kézilabdás közösség számára a Nemzeti Kézilabda Akadémiával történt megállapodás jelentős szakmai előrelépés, hiszen közelebb került annak a lehetősége, hogy Szombathelynek – egységes és stabil utánpótlás bázisra támaszkodva – mielőbb I. osztályú női kézilabda csapata lehessen.

további fényképek »

Gyermekbajnoksag_szinatmenetes_500