WAX_ragaszkodj-hozza-black_500

A Veszprémi Kézilabda Akadémia kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet, az NB I/B-s csapat megnyerte a legutóbbi bajnokságot és az augusztusban Veszprémben megrendezett Cell-Cupon is szinte minden korosztályban diadalmaskodtak a bakonyi megyeszékhely csapatai.

Uj-alapokon_520

Azonban hiába a fényes medálok és szép oklevelek, az utóbbi évtizedekben csupán egy-két játékos tudott olyan szintre fejlődni, hogy NB I-es kézilabdázó váljon belőle és stabil csapattagként tudjon hozzájárulni klubja sikereihez. Ha pedig konkrétan az MKB-MVM Veszprém csapatát vizsgáljuk, Gulyás Péter óta nem is volt ilyen…

„Úgy döntöttünk a vezetőséggel és a többi edzővel egyeztetve, hogy az idei évtől más alapokra helyezzük az utánpótlás-nevelést. Korábban az lebegett a szemünk előtt, hogy minél több versenyen részt vegyünk és lehetőség szerint meg is nyerjük azokat. Sokat meccseltünk, remek csapatok alakultak ki ez által, azonban az egyéni tehetség elveszett. Mostantól az egyéni képzésre helyezzük a hangsúlyt, körülbelül nyolcvanöt százalékban” – kezdte beszámolóját az ifi korosztályt irányító Éles József.

„A fiatalokkal spinningre, judóra, atlétikára járunk, az edzéseken az egyéni készségeket fejlesztjük. Így el tudjuk érni azt, hogy kiváló erőnléttel akár már 18 éves korukra tökéletesen tudják az összes cselt, leforgásokat, indulásokat. Egy gyerekről sem szabad lemondani, még ha néhányan eleinte esetlenebbek is, mert kamaszkorban rengeteget változik a testük, sokat fejlődhetnek és erősödhetnek. Tehetségeket szeretnénk kinevelni a Veszprém és a magyar kézilabda számára. Ehhez minden feltétel adott, konditermek, remek csarnokok és megfelelő iskolai háttér. Az Éles Kézilabda Iskolában is arra törekszünk, hogy olyan egyéniségek kerüljenek ki tőlünk, akik később stabil tagjai lehetnek a veszprémi utánpótlásnak, majd az első osztályú csapatoknak. A legnagyobb erősségünk, hogy csupa olyan edző dolgozik ezen, akik nem is olyan régen vagy akár még most is meghatározó személyek a kézilabdában” – összegzett a korábbi világválogatott.

Valóban, Veszprémben a pálya szélén nincs hiány sztárokból, a junior korosztályt (U21) Pásztor István vette át, Éles József munkáját Gulyás Péter segíti az ifiknél (U18), Tombor Csaba és Pinizsi Zoltán pedig a serdülőket (U16) irányítja.

„Számomra nem volt ismeretlen a serdülő csapat, mert ezeket a srácokat már négy-öt éve edzettem az Éles Kézilabda Iskolában” – büszkélkedett Tombor Csaba. „Jelenleg negyvenöt fiú alkotja az U16-os korosztályt, így van egy ’A’ és egy ’B’ csapatunk is. Remek itt dolgozni, jók a körülmények, és egy világhírű klub utánpótlása vagyunk, talán mondanom sem kell, hogy ennél nagyobb motivációra nincs szükség. A fiatalok testközelből láthatják, hogy hova juthatnak el, ha képesek és hajlandóak mindent beleadni. Komplex felkészülést és komplex edzéseket vezényelünk, emellett rengeteg kiegészítő tréningen veszünk részt. Folyamatosan figyeljük az utánpótlást, és próbáljuk Veszprémbe csábítani a tehetségeket. Balatonboglár és Balatonfüred persze nagy konkurenciát jelent a környéken.”

„Természetesen a gyerekek nem képzetlenül kerülnek fel hozzánk, több veszprémi általános iskola foglalkozik kiemelten kézilabdával, emellett az Éles Kézisuliból is nagy bázissal rendelkezünk. A Medgyaszay István Szakközépiskolában sporttagozatot hoztak létre, így az itt kézilabdázó fiatalokat megpróbáljuk oda beiskolázni. Mindent megteszünk azért, hogy rövid időn belül komoly és látható változást érjünk el Veszprémben, ezzel együtt a válogatottnál is, mert a magyar kézilabdának nagy szüksége van tehetségekre” – összegzett a korábbi remek szélső.

Szöveg: Varju Veronika, Fotó: Cseh Péter

WAX_ragaszkodj-hozza-yellow_500