Amikor hosszan és kitartóan kellett volna futnod pici gyerek fejjel, nem tetted meg. Lehetett volna, hogy a koordinációd sokoldalúan fejlődjék, de nem találkozhattál erre utaló ingerekkel! Kialakulhatott volna benned a helyzetfelismerés, vagy az, hogyan lehet előidézni a lehetőségeket, de Neked ezalatt kötött mozgásokat kellett végrehajtanod! Taníthattak volna sokoldalúan, de már kiskorodban kiválasztottak egy valamire, és innen már nem igazán vezetett az utad másfelé! Rájöhettél volna magadtól is, hogy a sérüléseket csak úgy kerülheted el, ha teszel róla, de ebben sem kaptál segítséget. Tudhattad volna, hogy a mélyizmaid erősítése talán még fontosabb, mint a felszíni izmok fejlesztése. Kialakulhatott volna benned a pozitív gondolkodás lényegisége, de e helyett csak az elmarasztalást és a büntetéseket gyűjtögetted. Rá kellett jönnöd, hogy 18 évesen már nem vagy képes az állóképesség aero-anaerob átmenet olyan szintű fejlesztésére, hogy képes legyél a felnőttek között is kiugró teljesítményre. Éppen ezért a hiányzó kondíciók miatt, túlságosan korán fáradsz el az energia veszteséges technikák végrehajtásában. Na, akkor és csakis akkor fogsz rájönni, hogy milyen fontos és menyire összetett dolog egy kimagasló tudású sportoló felnevelése!

Micsoda magas szintű felkészültség, és milyen nagyfokú felelősség szükséges az utánpótlás-nevelésben dolgozni!

Felnőttél és rá kellett jönnöd, hogy nincs meg Benned a kellő erő és elszántság, hogy a mérkőzés egész terjedelme alatt közel a maximumon tudjál dolgozni! Ugyanakkor az is meglehet, hogy hiányzik az alázat és nincs meg Benned az elhívatottság, a megfelelő élsportolói mentalítás elfogadására. Mert ahogyan élsz, ahogyan gondolkozol, az nem alkalmas erre. Persze az is előfordulhat, hogy Benned megtalálható minden, de nem igazán van kellő ismereted ezeket rendszerezni és felhasználni, mert hiányzik a kellő tapasztalat! 
De csak akkor, és csakis akkor beszélhetünk kellő tapasztalat hiányáról, ha minden más adva volt, amiről eddig írtam.