Vegyük figyelembe tanítványaink életkori sajátosságait

Mindent meg kell tanítani! Induljunk ki ebből a kijelentésből. Nem várhatjuk el a játékosainktól, hogy maguktól jöjjenek rá és tegyék hatékonnyá a támadásokat. A taktikai elem vagy megoldás, (nevezzük el bárhogy) vagy egy variáció, több játékos összevont tevékenységén alapuló mozgássor, melyben a védelem átjátszhatósága a cél.

Minden támadó taktika lényege, hogy az helyzetkialakítással induljon. Persze ez akkor is megvalósulhat, ha éppen a védelem mozgásában történő hibák alakítják ki a jó lehetőségeket, amit a támadóknak fel kell ismerniük.

Tehát, a gólhelyzeteket direkt módon kikényszeríthetjük, de közvetve, fel is ismerhetjük azt. A lényeg mindkét esetben, hogy valaminek meg kell valósulni ahhoz, hogy gólhelyzetről beszéljünk. Jelen megközelítésben az a célunk, hogy mi mozgassuk a védelmet, hogy az számunkra átlátható lehetőséget adjon a további lépések megtételéhez. A lépéseket, tudatos gyakorlással járó építőmunka előzi meg. A mozgásban résztvevő játékosoknak nemcsak egymást kell megismerniük, hanem a védelemben résztvevő ellenfél várható reakcióit is meg kell tanulniuk. Igen, nem tévedés! Pontosabban, ha csinálok valamit, vajon hogyan reagálja le az ellenfelem?

Ha a feltett kérdésre egyre több választ adunk játékosainknak a gyakorlások során, bizonyosra vehetjük, hogy jó döntéseket fognak hozni idővel versenyhelyzetben is. Sok esetben az e fajta taktikai gondolkodás képzése marad el, vagy felejtődik el a gyerekek, vagy fiatal játékosaink képzéséből! Munkánk azért nehéz és összetett, mert a várható ellenlépésekre is fel kell készíteni a tanítványainkat!

A mellékelt film és a hozzáfűzött információ, ebben szeretne segítséget adni mindazoknak, akik tudatosan szeretnének felépíteni egy-egy taktikai célkitűzést a játékosai számára. Fontos, hogy minden esetben vegyük figyelembe, tanítványaink életkori sajátosságait, értelmi felfogó képességét! Felépítettség határozza meg a didaktikai elemek és a figyelemmegosztásának kiszélesedését! Eleinte jelzések, majd passzív, később aktív védőket helyezzünk el a gyakorlások folyamatába. Kezdetben a támadók, később a védők reakciói legyenek kiemelve!