Negatív, közönyös megítélés

A magyar strandkézilabda története már 18 évre tekint vissza, de bizonyos értelemben még mindig gyerekcipőben jár. A válogatott csapataink 2004-es színre lépése óta meghatározó szerepet játszunk a világ strandkézilabda életében, de ennek ellenére a sportág hazai megítélése, továbbra is nagymértékben megosztja a szakembereket. Utánpótlás szinten kifejezetten kiemelkedőek az eredményeink, ha létezne országok közötti örök ranglista, minden bizonnyal magasan az élén állnánk, köszönhetően elsősorban a női szakágnak.

Jelenleg 150-200, 20 és 30 év közötti játékos szerepel a magyar bajnokságban, míg összesen nagyjából 400 női játékos van az utánpótlás, felnőtt, és az idősebb korosztályokban. Összehasonlítva, a strandkézilabdában szereplő játékosok száma 2008-ban, megközelítőleg 800-900 lehetett. Akkor a különböző utánpótlás bajnokságokban 33 női csapat szerepelt, jelenleg sajnos csupán 3-6 a számuk. Ez csökkenő tendencia 2012 óta folyamatosan zajlik, ami túlzottan nagy bizakodásra nem adhat okot. A probléma gyökere a sportág negatív, vagy közönyös megítélésében keresendő. A tradicionális teremkézilabda műhelyek nagy része értelmetlennek és néha komolytalannak ítéli a szakágat. Az elmúlt évek alatt olyan szemlélet alakult ki, ami inkább hátráltatta az egyértelműen nyári időszakra tervezhető kiegészítő sportágat. Nem véletlenül ez a jelző, mert a strandkézilabda jelenleg a teremkézilabda kiegészítő sportága, hiszen kizárólag teremkézilabdázók játsszák. Ameddig nem képes önálló sportágként működni, addig úgy kell működnie, hogy a teremkézilabda érdekeit legfeljebb kiszolgálja, annak előnyöket jelentsen és érdekeit szem előtt tartsa. Előnyeit, nem véletlenül írtam így! Véleményem szerint van potenciál a strandkézilabdában, éppen az időszakos helyzetéből adódóan. Kiváló lehetőség rejlik a strand és a termi kézilabdázás egymásra épülése kapcsán. Mivel a sportági szakszövetség komoly forrásokat áldoz a nemzetközi versenyekre, így az eredményességi szempontok szem előtt tartásával kellene, minden szegmensnek profitálnia belőle. Minden bizonnyal, csak azok a szakemberek állítják be úgy a strandkézilabdát, hogy ártalmas, akiknek nincs elegendő ismerete, vagy rálátása erre a területre.

Nézzük néhány előnyét, amit az utánpótlás-nevelőedzők elérhetnének vele.

Mind a felnőtt, mind pedig az utánpótlás bajnokságok május közepén, végén véget érnek, és szeptember elején, közepén folytatódnak. Ez 3-4 hónap ingermentes szünetet jelent, amit mindenképpen érdemes értelmes feltöltődéssel kitölteni. Az általános 4 hetes pihenőidőt is figyelembe véve, még mindig marad pár hét, amikor fontos és szükséges terhelést biztosítani a sportolóknak, de a fásultság elkerülése miatt érdemes más típusú sporttevékenység végeztetése. A felkészülés monoton 7-9 hetes rendszerét is időnként meg kell törni, ezekre az esetekre kiválóan alkalmas például a strandkézilabda. Az utánpótláskorú játékosoknál, gyerekeknél a mérkőzések nélküli időszak még hosszabb, a felkészülés rövidebb, a fásultság érzésének veszélye és ezáltal a korai kiégés lehetősége még fokozottabb, így még nagyobb jelentőséggel bír a májustól szeptemberig tartó időszak értelmes kitöltése. A fentiek tekintetében fontos lenne már az U10 korosztálytól a júniusi hónapban strandkézilabda korosztályos bajnokságok kialakítása, a gyerekek versenyeztetése szervezett formában. Ezek regionális, egy-két hétvégét átfogó, de a TAO támogatásban külön soron megjelenő versenyrendszerek lehetnének.

A strandkézilabda lehetséges beépítése az utánpótlás csapatok edzésrendjébe:

  • május (a korosztályos bajnokságok végéig) – heti 1-2 alkalom, a teremkézilabda elemekre fókuszálva;
  • június (az iskola végéig) – heti 2-3 alkalom;
  • június (utolsó 2 hét) – előalapozásba illesztve heti 4-5 alkalom + versenyeztetés);
  • július (pihenőidő) – heti 1 alkalom + esetleges versenyeztetés;
  • augusztus (felkészülés) – heti 5 alkalom, a felkészülésbe beillesztve, a teremkézilabda elemekre fókuszálva;
  • szeptember (iskola és versenyidőszak) – heti 1 alkalom a sérülésmegelőző és játékos edzés kiváltására.

Merjünk nagyobbat álmodni és képzeljük el, hogy a teremkézilabda korosztályos válogatottak és szakmai vezetőik, jobbító szándék és az elképzelhető eredmény és teljesítmény szerinti szelekcióból adódóan, találnának egy mindenki számára kedvező csatlakozási területet, mindkét oldal számára.

Egy strandkézilabda válogatott bő kerete általában 14-16 fő. Ez 3 kapus és 11-13 mezőnyjátékosból áll. A strandkézilabdát Magyarországon szinte kivétel nélkül másod, illetve harmadosztályú játékosok játszák. A képességeiket tekintve, ők általában a helyes döntések meghozatalában, illetve a döntések gyorsaságában maradnak el, első osztályú társaikhoz képest. Mivel a strandkézilabda játékideje rövidebb a teremkézilabdához képest, de a mérkőzések sebessége, ritmusa, gyorsabb, a változó faktorok sebességének lehetősége lényegesen nagyobb, így a helyes döntések száma és gyorsasága felértékelődik. Ezért a kedvező nemzetközi eredmények elérhetőségének lehetőségére indokolt lenne a felnőtt válogatottakban több első osztályú játékost szerepeltetni. Nyilvánvalóan azok a játékosok, akik egész évben komoly hazai és nemzetközi terhelésnek vannak kitéve, nem jöhetnek szóba, mivel a strandkézilabda versenyek egybeesnek a pihenő idejükkel. Kézenfekvő megoldásnak látszik egyrészt a junior válogatottak keretéből kimaradó vagy a junior válogatottakból kiöregedő, de a felnőtt válogatottakban szerepet még nem kapó, esetleg későn érő típusú játékosok nemzetközi szerepeltetése a strandkézilabdában. Ehhez kell az előző pontban említett, a teremkézilabda által elfogadott egységes – edzéselméletileg felügyelt – edzéselvek rendszere a felkészülésben és a versenyeztetésben. Előnyt jelenthetne még a teremválogatottság végeztével 1-2 rutinos játékos segítsége a fiatalok mellé. Amennyiben a rendszeresen strandkézilabdázó játékosokat ki tudjuk egészíteni ilyen típusú játékosokkal, az a strandkézilabda válogatottaknak eredményességi szempontból előnyös, de a játékosok szempontjából is kiváló lehetőség a fejlődésre. Ezek a játékosok maximum 2-3 hét késéssel tudnak bekapcsolódni saját klubjuk munkájába, ami a 8-9 hetes felkészülést figyelembe véve lényegesen kevesebb azokénál, akik a korosztályos terem válogatottakban szerepelnek.