Firnicz-mutat_225Azok a gyerekek, akik nem sportolnak vagy a szabadidejük nagy részét, kellő motiváció és szülői irányítás hiányában a computer társaságában töltik a négy fal között félő, hogy felnőtt emberként sem fognak másképpen gondolkozni. Gyalogolni, kirándulni, hegyet mászni, sízni vagy úszni sem fognak. Mindenhova járművel utaznak, és az első emeletre is lifttel mennek fel. Valószínűleg az egészségi problémák sem fogják elkerülni Őket. A mi feladatunk, vagy mondhatnánk küldetésünk, hogy a fentiek tudatában, törekedjünk a leghatékonyabb módszert alkalmazni, hogy a civilizációs ártalmak ne szabjanak korlátot testünk kellő megmozgatásának. Ne legyenek satnya, lusta, a mozgástól eltávolodó, testnevelésben nem aktívan résztvevő gyerekek. A kisiskoláskor a lehető legjobb időszak arra, hogy a gyermekek megtanulják koordinációjukat, ügyességüket fejleszteni tudatos irányítás mellett. Képesek lesznek kitartóan mozogni, a teherbíró képességüket növelni. Mindezt játékos formában kapja meg, igazán jó hangulatban! A kézilabdázás előnye a többi labdajátékkal szemben, hogy nagyon sokoldalú képzettséget ad. Már nagyon fiatalon kialakulhat az a mozgáskoordináció, ami kellő alapot adhat a későbbiekre. Másik nagyszerű dolog, hogy korán megismerkedhet az egy közösségben való gondolkodással, illetve aktív részese lehet, a közös célért való összefogásnak, a játékok során

Sokak szerint az iskola környezete nem alkalmas arra, hogy megfelelő szintű képzést biztosítson a sportolni vágyó gyerekek számára. Nincs meg a szükséges szakmai háttér, a kellő alázat és az elhívatottság érzése a sportág iránt. A hiányosságokat három oldalról közelíti meg a kritikát megfogalmazó:

  • Személyi (felkészültség hiány)
  • Infrastruktúra (terem hiánya vagy mérete)
  • Eszközhiány

Abban a kérdésben, hogy a testnevelő tanárok miként foglalkoznak a gyerekekkel iskola típustól függően, eltérő véleménye van az embernek! Igazából az lenne a helyes megközelítés, ha mindkét lényeges oldal szemszögéből vizsgálódnánk. Tehát, van egyszer egy sportszakmai követelmény, ami kellő alapot nyújt, vagy sem a munkához. Másrészt van egy szülői háttér, amelyik könnyíti, de olykor ellenkezőleg, nehezíti az iskolai sportolást! Akkor szerencsés az állapot, ha a két kardinális feltétel és hozadékai, egy személyben csúcsosodnak ki, és ez a testnevelő tanár. A tanár nemcsak oktat, hanem nevel is! Ellentétben azokkal, akik a nevükben hordozzák a tevékenységet, mint feladatot, de valójában messze állnak a nevelés hatékonyságától, ezek a nevelőedzők. Beszélnünk kell egy másik lényeges alap különbségről és ez, az edzésen résztvevők létszáma. A tanár minden gyereket szívesen lát a foglalkozásokon, a nevelőedzők általában csak a jobbakkal szeretnek dolgozni. A célmeghatározásban is eltérő lehet a motiváció, ami a tanár és az edző között lehetséges! A pedagógus bevonzza a kevésbé ügyes gyereket is, míg az edző valóságos kis válogatottat csinálna legszívesebben! Mindkét oldanál az a fontos, hogy vagy így, vagy úgy, de legyen koncepció.

Világítsuk meg a testnevelői oldalt. A munka minősége, nagyban függ a terem méretétől. Bár a tanár személye és kvalitása sokat javíthat a helyzeten. Alapvetően ez nem felkészültség, hanem hozzáállás kérdése véleményem szerint! Hiszen ismerek olyan lelkes kollégákat, akik siralmasan nehéz körülmények birtokában is csodálatos műhelyeket teremtenek a gyerekek számára. Sajnos olyanokról is tudok, akiknek az előbbiekkel ellentétben, kiváló lehetőségei vannak, de lusta, érdektelen és felelőtlen tanár.

Nézzük meg, és járjuk körbe a témát a gyerekek szemszögéből is. A gyermek, amikor pici, a stabilitást, vagyis a megszokott környezetet szereti! Legyen bármilyen tevékenység, a környezet maradisága, megszokottsága, nyugalmat, egyben biztonságot jelent a kisiskolásoknak is! Ennek tudatában a délutáni sporttevékenység lebonyolítása jóval gördülékenyebb lehet az iskolában. A gyermek számára és az oktató-nevelő munka hatékonysága szempontjából, igazán szerencsés az a felállás, ha maga a testnevelő tanár foglakozik a gyerekekkel az edzéseken. A szülők szemszögéből sem elhanyagolható ez a megoldás, hiszen nem kell szállítani a gyermeket más helyszínre, és attól sem kell aggódnia, hogy az edző személye ismeretlen a gyermeke számára.

A testnevelő tudatában van annak, hogy abban az időutazásban, amiben a tanítványa az Ő segítségével résztvevő lehet, csak egy pici mozgató rugó. Azonban azt is tudnia kell, hogy ez a pici rugó milyen jelentőséggel bír!

Nem beszélünk kiválasztásról csak lehetőségről! Tehát az iskola mindenki számára teret nyit a sportolás kapcsán! Ez lényeges eltérés az egyesületi nevelőmunkával szemben!

A mai utánpótlás nevelőedzők többségében, vagy nem nevelőedzők, vagy nem utánpótlás edzők! Abban látom a deficitet, hogy a nevelőedzőink, tanítanak ugyan, de nem oktatnak. Számon kérnek ugyan, de nem készítik fel a gyerekeket! Eredményt hajszolnak ugyan, de nem nevelnek! Csapatot építenek ugyan, de nem adnak utánpótlást a felnőtt keret számára! Természetesen, léteznek kiváló eredményeket felmutató utánpótlás nevelő műhelyek! Ezeken a helyeken, a képzés folyamata jónak mondható, de a nevelés tekintetében hiányosnak nevezhető munka folyik! Többségében a gyorsaság és az ügyesség kategóriájában jól érvényesülő gyerekek jönnek ki a nagy csapatok számára. Azonban a nagy átlag alkatilag, egyéni képzettség tekintetében, vagy taktikai gondolkodásban elmarad az elvárhatótól. Másrészről, a kimagasló, átlag feletti tehetségek jóval kevesebben vannak a szükségesnél! Sajnos a malomkerekek még nem hatékonyan és elég lassan őrölnek. Talán az iskolai testnevelés méltó rangra emelésével, és a kisiskoláskorú gyermekek komolyabb szakmai foglalkoztatásával, az előbb említett hiányosságok elkerülhetővé válnának! Persze ehhez, változásoknak kéne bekövetkeznie, gondolkodásban, oktatásügyileg, szervezeti kérdésekben, szakmai felkészítésben és még pár dologban! A sportegyesületeknek és az oktatási intézményeknek egymással egyetértésben, és egymásra építkezve kellene funkcionálniuk a jövőben!