Puszi-anyatol-es-apatol_225Sokan közülünk azt nem akarják megérteni, hogy az utánpótlás-nevelés egy hosszú, óriási türelemmel és nagy felelősséggel járó felkészítő folyamat! Gondoljunk arra, hogy a kisiskolás első lépésétől kezdődően, végig kell kísérni Őt azon az úton, hogy élsportoló váljék Belőle! Hiszen mi lehet más célja bármelyik sportágnak, ha nem ez? A hiba akkor következik be, ha ebben a permanens, egymásra épülő folyamatban, felelőtlenül és meggondolatlanul belenyúl egy „nevelőedző” saját maga sikere elérése kapcsán! Pontosabban, egyik vagy másik fejlődési periódusban, az eredménykényszer hatására a nevelőedző elfelejti, hogy a sportoló palánta nem az Ő sikereinek eszköze! Így könnyen áldozattá válhat a gyermek! Miben is van felelőssége, a szakembereknek az utánpótlás nevelésben? Talán pont annyi, hogy ne csak oktassanak, hanem neveljenek is! Ne csak csapatot építsenek, hanem egyénileg is képezzék a játékosaikat, mert így talán nemcsak az eredményességre fognak koncentrálni, hanem arra is, hogy utánpótlást képezzenek a felnőtt csapatok részére!

Mert hiszen az utánpótlás nevelés nem az eredmények hajszolásáról szól! Meg kell szerettetni a játékot mindenkivel! Barátokat, társakat kell szerezni a gyerekeknek egy csapaton belül. A túl korai eredménykényszerben elvész a lényeg, maga a képzés! Ha nincs idő edzeni, mert állandóan versenyekre járnak, korábban kiéghetnek, vagy lesérülhetnek a gyerekek, mint azt mi gondolnánk!

Óriási hiba miniatűr felnőttet csinálni a gyerekekből! Lényegében miről is szólna a verseny az utánpótlás korú csapatok esetében? A verseny, vagy a mérkőzés a felkészülés egy része, méghozzá fontos eleme, mert ilyen körülményeket nem képes produkálni egyetlen edzés helyszín sem!
A gyerekek a versenyek alatt megtanulnak alkalmazkodni a körülményekhez. Tévedés, ha valaki azt állítja, hogy győzni tanulnak meg! Győzni az edzéseken tanulnak meg, azzal, hogy megismerik a helyzeteket felismerni, azzal, hogy képesek legyenek más és más szituációban a helyzeteket kialakítani és végül a helyzeteket ki is tudják használni! Az edzéseken kell megszerezni a jártasságot a képességek fejlesztésén keresztül, a jó technika elsajátítása érdekében. Az edzéseken kell felépíteni a gyerekek jó döntési készségét, ami később, segíteni fogja Őt, az ellenfele legyőzésében! Jószerivel, nem is tudatosul a gyerekekben 10-12 éves korig, hogy valójában miről is szól a verseny?

A játéknak, a játékosságnak és a játékokon keresztüli tanításnak, óriási jelentősége van a nevelés fázisaiban. Azon felül, hogy képes örömet és más érzelmeket is felszínre hozni, eleve a győzelmet teszi a rangsor elejére! De nem azért játszunk, hogy győzteseket neveljünk. Hanem azért lesznek győztesek, mert a játékban való hozzáállás, győztessé teheti! Nem fog sikerülni mindenkinek! De el kell jutni arra a szintre, hogy a győzelem értéke nem csak azé az egy gyereké legyen, aki éppen elérte, hanem mindenkié, aki a játékban részt vett!

Mik lehetnek a nevelő, vagy képzőmunka negatív hozadékai? Ha a képzés, vagy tanítás folyamata elfordul a gyermek szükségletétől, óriási károkat idézhet elő! A gyerek szükséglete az élvezet, az öröm és a siker átélése! Ha a versenyzés, és a gyerekeket irányító edző egy csapaton belül szelektál, minősít, vagy rangsorol, ezzel könnyen egymással szembe fordíthatja a gyerekeket. Ami még rosszabb a szülőket is! Az edző és a szülők ezt a tudatot, hogy „Én vagyok a király!”, még erősíthetik is! Züllesztik a csapategységet! Kicsi felnőttekként kezeli Őket! Ha a környezet és a szakmai stáb a győzelemre koncentrál, elrabolja a nevelést a tanítványoktól! Túl korán alkot ítéletet egyesekről, míg másoknak, szárnyalásra ad okot érdemtelenül!

Mi a siker, ebben a folyamatban? A győzelem, ami jön és elmúlik? Vagy az élsportoló kinevelése, ami lényegesen hosszabb és bonyolultabb dolog! A siker egyben múlandó, az élsportoló kinevelése hosszú és türelemmel járó folyamat! Ott követi el a hibát sok nevelőedző, hogy a győzelemre koncentrál és elveszi a gyerekektől a fejlesztés lehetőségét és a nevelés értékeit!

A szülő felelősségéről még nem beszéltünk, de mélyen benne van Ő is, hogy gyermeke miként élheti meg ezt a számára fontos periódust! Nem a gyerek választ sportágat általában hanem, a szülő. Sajnos elég gyakran nem a sporttevékenység a cél, hanem a szülő önmegvalósulásának egyik eszköze a gyermeke által! Önmagát látja gyermekében, és úgy éli meg, mintha Ő maga lenne a történet főszereplője! A sikert magáénak érzi, a kudarcot viszont keményen számon kéri a gyerektől! Borzasztóan visszataszító hozzáállás!

Az iskolai testnevelés mindenkihez és mindenkiről szól! Nem szelektál és mindenki számára kötelező! A sporttevékenység választható, korán szelektál, mert csak a gyors és ügyes gyerekekből épít csapatot! Míg a testnevelő igyekszik mindenki kedvére tenni, addig a sportági nevelőedzők csapatot építenek, és eredményre törekszenek. No és közben elfelejtenek nevelni és utánpótlást képezni a felnőtt csapat számára.

Az eredménykényszer hatására a következő negatív dolgok történhetnek meg! 
Ha figyelmen kívül hagyják az edzők bizonyos képességek fejlesztéséhez szükséges szenzitív periódusokat, a későbbiekben nehéz vagy lehetetlen lesz pótolni ezeket! Nincs idő a hibák javítására, vagy még rosszabb, nem ismerik fel ezeket, és felnőnek úgy gyerekek, hogy helytelen technikák rögzülnek. Hatástalan vagy gazdaságtalanná válhat a cselekvőképes tudás. Elhitetik a gyerekkel, hogy tehetséges, holott csak a csapat egyik, talán „lényegtelen” tagja. Ezt nem árulják el még a szülőnek sem. A lényeg, hogy a csapat funkcionáljon.

Az edző maga és a klub sem foglalkozik a retardált és az akcelerált gyerekek problémájával! Mint tudjuk, az előbbiek háttérbe, az utóbbiak indokolatlanul előtérbe kerülnek! Ez a negatív felfogás már kisiskoláskorban kezdetét veszi azzal, hogy a felelőtlen edző ítéletet alkot, általa tehetséges és tehetségtelen gyerekről! 8-9 éves gyerekről megmondja, hogy kiből lesz, vagy nem lesz jó játékos! A legkritikusabb életkor a pubertáskor! Olykor előfordulhat, hogy a biológiai és a kronológiai életkor között 4-5 év elcsúszás is lehet! Csak halkan jegyzem meg, hogy Roger Federer 14 éves korában döntött úgy, hogy a teniszt választja versenyszerűen a labdarúgással szemben!

Könnyen előfordulhat a túledzettség, vagy az idő előtti kiégés állapota. A versenyeztetés is könnyen átbillenhet, az egészséget károsító túl versenyeztetési állapotba! A kellő pihenő fázisok, regenerálódó szakaszok beiktatása nélkül, könnyen kialakulhatnak fáradásos sérülések! Az inak az izmok és az ízületek nem bírják a túlfeszített tempót! Hiányzik a tudatos bemelegítés és az edzések, versenyek utáni nyújtások!

Szóval, NE JÁTSZATOK A GYEREKEKKEL! Vegyétek komolyan, de ne felnőttként kezeljétek Őket! Minden esetben vegyétek figyelembe az életkori sajátosságoknak megfelelő képzést! Ne csak tanítsatok, de legfőképpen neveljétek a gyerekeket!