Zsiga-Gyula-news_110A budajenői Budai Farkasok Kézilabda Klub és Utánpótlás-nevelő Központ vezetőjeként szerzett tapasztalataim alapján meggyőződésem, hogy az élvonalbeli kézilabda „alá” széles, tömegbázist kell kiépíteni, amely idővel egységes és stabil körfolyamatot eredményez. Nevezetesen, el kell érni, hogy az oktatás alapjait megismerjék a gyerekek már az általános iskola alsó tagozatában, pontosabban, már az első osztályban. Ehhez feltétlenül szakképzett testnevelő tanárokra lenne szükség a tanító nénik helyett. Tehát, az első lépés, hogy meg kell nyerni a testnevelőket, és ezzel együtt a testi neveléssel szimpatizáló iskolaigazgatókat, hogy vállalják fel ennek a lehetőségét. Teremtsük meg a feltételeket ahhoz, hogy a gyerekek megkedveljék a szüleikkel együtt ezt a sportágat!

A rendszer lényege, hogy a gyerekek bármilyen életkorban tudjanak csatlakozni a sportághoz. Ha valaki kézilabdázni szeretne, képes legyen találni magának olyan lehetőséget, ahol nem jelent problémát, ha esetleg már elmúlt 14 éves. A gyerek és a szülő is élvezze az együttlétet a kézilabdázás kapcsán.

A képzés és a tehetség adta különbségek miatt az évek múltán két irányba kezd szétválni a kézilabdások tábora. A minőségi sport irányába, illetve a tömegsport vagy szabadidősport felé. Tovább gondolkodva eljutottunk oda, milyen szép is lenne, ha az elkövetkező generáció úgy nőne fel, hogy az egyetemeken és a főiskolákon ismét működnének csapatok, bajnokságot lehetne kiírni a számukra. Ismét akadnának olyan sportolók, akik képesek lennének magas szinten művelni a kézilabdát miközben diplomát szereznek. Azonban a körfolyamat csak akkor lenne teljes, ha a diplomával büszkélkedő, volt játékosok idővel alacsonyabb osztályban kézilabdáznának ugyan, de privát munkájuk kapcsán azokat az értelmiségi csoportokat erősítenék, amelyek szívesen támogatnák a kézilabdasport bármelyik színterét.

Hogy mi miképpen kezdtük? Mindenekelőtt találkoztunk egy sportos beállítottságú önkormányzattal és egy iskolaigazgatóval. Ők teremtették meg a lehetőséget a módszer gyakorlati alkalmazásához.

Az érvényben lévő „Apáczai-féle testnevelés tanmenet”-re épül a szakanyag. Ezen felül módszertani segítséget ad a délutáni fogalakozásokhoz is. Néhány alapelvet kiemeltem az oktató munkából. Nem célravezető a tanítás kezdeti fázisaiban belemélyedni a mozdulatok részletes javításába, ameddig nem érezzük, hogy a gyerek globálisan meg nem értette, vagy meg nem csinálta az előírt feladatot. Mindig pontosan, azaz félre nem érthető módon magyarázzuk el a soron következő gyakorlatot. Mindig fordítsunk több időt arra a kisgyerekre, aki nehezen vagy nagyon lassan tanul. Ezzel együtt viszont arra is ügyeljünk, hogy ne lassítsuk a tanulás menetét azoktól sem, akik könnyebben, vagy gyorsabban haladnak. Ne várjunk el gyors előrelépéseket a tanulás egyes fázisai alatt, de ha ez mégis sikerül, azonnal emeljük ki, hogy milyen ügyesek. Ha a gyerek megérzi rajtunk, oktatókon a türelmetlenséget, félni fog vagy zavarttá válik. Igyekezzünk úgy levezetni az edzéseket vagy a foglalkozásokat, hogy a gyerek soha ne érezze rajtunk, ha problémánk van. Alapvetően pozitívak és barátságosak legyünk velük.

Amennyire korán csak lehet, tudatosítsuk bennük a közösségben való viselkedés és együttélés alapvető szabályait. Ebben a „játékban” mi legyünk számukra a személyes példa, vagy akár a példakép is. Ügyeljünk arra, hogy ne akarjanak egymásra hasonlítani. Mindenki egy kis csavar legyen a nagy gépezetben, ami összetartja őket, ugyanakkor mindenki őrizzem meg saját személyiségét is. Kezdetben maga a kézilabda legyen az eszköz az oktató-nevelő munkánk során, ne pedig a gyerek. A játékra kell fektetni a hangsúlyt. Ezen azt értem, hogy mindent, amit csak lehet, játékos formában tanítsunk meg számukra. Lehetőleg olyan játékokat és módszereket alkalmazzunk, amelyekből a legtöbb gyerek kiveheti a részét. Olyan módszereket válogassunk ki, amit a gyerekek többsége élvez.

Egy jó működő tanár-tanítvány kapcsolatban mindenki kap valamit a másiktól. A gyerekek fokozatosan kezdik elsajátítani a játék lényegét, míg a felnőttek, szeretet és megbecsülést kapnak viszonzásképpen.

Elindítottunk egy kimondottan új módszert az oktató munkánk során, olyat, amilyenre még nem volt példa. Nem egy keleti bölcs írása alapján állíthatjuk, hogy a zene, mint a belső harmónia megteremtője, milyen jótékonyan hat az ember gondolkodására és cselekedeteire. Ebből az alaptézisből kiindulva lettünk figyelmesek arra, hogy a zene ritmusa, tempója vagy éppen a dallam világa, milyen hatásokat érhet el a gyerekeknél a mozgás tanítása során. Kísérletünket több hónapon át, heti egy foglalkozás keretében végeztük el. Vizsgálódásunk sikerrel járt, hiszen rátaláltunk egy merőben új módszer kialakítására. Képzeljük csak el, hogy minden edzésfeladat alatt szól a zene. A zene kiválasztása és a zene ütemére szerkesztett gyakorlatok megtervezése, előmunkálatokat igényelt. És maga az összkép, illetve a módszer alkalmazásából adódó eredménysor fényesen igazolta elképzeléseink helyességét.