A feltörekvő generációk, így az ifjúsági és junior korosztály számára rendezendő Európa-bajnokságok lebonyolítása a kezdetektől kiemelt hangsúlyt kap az Európai Kézilabda Szövetségben. A szervezet szeptemberi, dublini kongresszusán arról döntöttek, hogy a jelenlegi rendszert jelentősen átalakítják. A 2017-től bevezetendő új szisztéma előnyeit és hátrányait lapunk két szakértővel, Firnicz Józseffel és Juhász Istvánnal vizsgálta meg.

Eb_rendszerek_225Az EHF tagszövetségeinek közös érdeke, hogy az utánpótlás Európa-bajnokságokon való részvétel a lehető legegyszerűbb és megfizethető módon történjen. A felnőtt férfi Eb 2020-tól történő létszámnövelésével összhangban beterjesztett új javaslat célja ezért az utánpótlás versenyrendszer optimalizálása és az ésszerű mérkőzésszám biztosítása mellett az, hogy a rendezési és részvételi költségek csökkenjenek. Ennek érdekében a kontinenstornákra történő selejtezőket az EHF eltörli, így gyakorlatilag minden olyan válogatott részt vehet az Eb-ken, amelyik leadja nevezését. A Magyar Kézilabda Szövetség korábbi utánpótlás-igazgatója, Firnicz József szerint a kvalifikációs tornákkal kapcsolatban számos probléma merült fel az utóbbi időben. „A selejtezők megszervezése és lebonyolítása nem olcsó mulatság. Nehéz megfelelő helyszínt találni, ahol pénzügyi és infrastrukturális gátjai sincsenek a rendezésnek. Egy másik szempont a közönség, mert Magyarországon megtelnek a lelátók egy kvalifikációs tornán is, máshol azonban nem biztos.”

tovább a folytatáshoz »

WAX_ragaszkodj-hozza-black_500