“Végy egy jó kapust!”

Lánykapusok_200Magyarországon kevés olyan sportág van, mely egyben látvány sportág és siker sportág is. A kézilabda  ilyen sportágunk: klubcsapataink a Bajnokok Ligájában évről-évre az elit mezőnyben versenyeznek, nemzeti válogatottjaink (férfiak és nők) évtizedek óta a világ élvonalához tartoznak. Minden szakember, de minden a sporthoz csak picit is értő, azt szerető ember tudja, hogy egy kézilabda csapat  felépítése úgy kezdődik, hogy: „végy egy jó kapust”. Ennek ellenére Magyarországon nem működik – egyedi, elszigetelt, egyesületi berkekben megvalósított törekvésektől eltekintve – szisztematikus képzés az utánpótlás korú versenyzők, illetve bizonyos felnőtt korú versenyzők számára kapus poszton, az átlövő, beálló és szélső posztot képzését pedig legtöbbször – lehetőségek híján – összevontan a többi poszt képzésével együtt, “egyéni képzés” keretein belül tudják csak megvalósítani az egyesületek. Kapusakadémiánk azért született meg, hogy ezt a hiányosságot pótolja mind a professzionális kapus, mind a professzionális átlövő, beálló és szélső képzés területén.

tovább a folytatáshoz »