AZ ÉV UTÁNPÓTLÁS EDZŐJE 2010

NAGYNÉ LANTOS TÜNDE testnevelő tanár

“10 éves koromban kerültem a Vasas Sportklub Női Kézilabda Szakosztályához, ahol lány létemre focizni szerettem volna. Nem volt rá lehetőség, ezért maradtam a kézilabda mellett, amit nem bántam meg. Itt lettem serdülő, Budapest és ifi válogatott, kétszeres bajnok és a BEK-győztescsapat tagja. A Testnevelési Főiskola kezdetéig voltam a Vasas Kézilabda Szakosztályánál Csík János keze alatt, majd Kovács László és Mocsai Lajos segítette, hogy minél többet elsajátítsak a kézilabda játékról. A szakedzői diploma megszerzése után kezdtem el edzői szerepben tevékenykedni a Vasas serdülő kézilabdás lányoknál. Az ifjúsági válogatottságom időszakában ismerkedtem meg leendő férjemmel, aki szintén kézilabdázott a BEK győztes Honvéd színeiben. Együtt jöttünk Veszprémbe, bár befejeztük a kézilabdát, mint játékosok, de nem bántuk meg, hogy itt telepedtünk le e szép városban. Két gyermekünk született Balázs és Ivett, ők más sportágat választottak. Ivett a Testnevelési Egyetem gyógytestnevelő-testnevelő szakán végzett.

1990 óta a Dózsa György Általános Iskolában dolgozom, mint testnevelő tanár és azóta fiúcsapatokkal foglalkozom. Az első csapatomban játszott Gulyás Péter, Kovács György, Kovács János, Soha Gergő, akikkel megnyertük a megyei kosárlabda, röplabda, atlétika és kézilabda diákolimpiát is. A következő generációval kétszer lettünk Diákolimpiai bajnokok kézilabdázásában és atlétika egyéni számaiban. Iskolánk az ország legjobb általános iskolái közé került abban az évben, sokan tagjai a mai MKB serdülő, ifjúsági és junior csapatainak. Az eredményeinket kisteremben edzve értük el. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy sok gyerekkel sikerült megkedveltetnem szeretett sportágamat, ami 40 éve tölti ki napjaimat, ahogy a gyerekek szép számmal a tornatermet. Volt tanítványaim közül sokan lettek testnevelő tanárok, edzők, játékvezetők. A tavalyi évben három csapattal jutottunk az ERIMA Gyermekbajnokság döntőjéig, kétszer lettünk második helyezettek. Megnyertük a nemzetközi Cell Kupát és a Balázs Kupát.

A mai világban nehéz rávenni a gyerekeket a rendszeres sportolásra, de a szülők odaadó segítségével együtt igazi közösségben dolgozhattam és próbáltam csapatjátékosokat nevelni.