Nagykanizsa közepes méretű megyei jogú város Zala megyében. A Nagykanizsai járás központjaként számos település tartozik a vonzáskörzetébe. Zala megye déli részén, a Mura folyótól 13 km-nyire északkeletre, a Zalát és a Murát összekötő Principális-csatorna két oldalán épült. Alacsony (100–110 m) fekvésű vidék, a hajdani mocsárvilág lecsapolására számos csatorna szeli át a környékbeli nedves réteket, legelőket. A városon halad át a 7-es főút és az M7-es autópálya. Az új önkormányzati rendszerben a megyei jogkör nagymértékű visszavételével, valamint a megyei önkormányzatba delegált képviselők jogkörének egyidejű emelésével a város szerepe megnőtt. Ehhez járult az is, hogy Nagykanizsa egyike lett az ország megyei jogokkal felruházott városának. A politikai pártok mellett a városban működő kulturális egyesületek, az egyházak, a település szépítésén munkálkodó szervezetek szerencsésen sokszínűvé formálták a közéletet, teret adtak a polgári létezés számára. A 2010-ben indult Városrehabilitációs Program keretein belül megújult az egész belváros, új arculatot kaptak a város közterületei.