WAX_ragaszkodj hozza DE_500

KK_térelválasztó-FF_520

A Magyar Kézilabda Szövetség a 2003/2004. iskolai tanévben hetedik alkalommal, két korosztály, az 1992. január 1. és később valamint az 1990. január 1-én és később születettek számára írta ki az adidas Kézilabda Gyermekbajnokságot.

Angyalföldi Sportiskola – Lóci DSE Ózd a bajnokok

Kanyoek-2004_225Szövetségünk, a Komárom-Esztergom Megyei Szövetséggel együttműködve 2004. március 13-14. között Tatán az Olimpiai Edzőtáborban rendezte meg az adidas Kézilabda Gyermekbajnokság döntőjét az 1990-ben és később született gyermekek részére. A döntőbe 6 leány és 6 fiú csapat jutott be az országos elődöntőkből. Nagyon-nagy és emlékezetes volt minden résztvevő számára ez a verseny, hiszen egy olyan helyszínen rendeztük meg, ahol a válogatottak versenyzői készülnek fel a különböző világversenyekre. Abban az ágyban aludni, ahol éppen Pálinger Katalin vagy Fazekas Nándor pihentek. A díjkiosztón részt vett Sinka László az MKSZ főtitkára is, aki külön erre a célra összegyűjtött ajándékaival lepte meg a legjobbakat. Köszönjük a közreműködést a Komárom-Esztergom megyei szakszövetségnek, Szappanos István elnöknek és segítőinek.

U14 leány eredmények »
U14 fiú eredmények »

KK_térelválasztó-FF_520

Angyalföldi Sportiskola – Debrecen Kazinczy a bajnok

SkaliczkyGyorgyK-2004_225A Magyar Kézilabda Szövetség az 1992-ben és később született leány és fiú csapatok részvételével a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban (fiúk) és a Soltvadkerti Városi Sportcsarnokban (leányok) rendezte meg az Adidas Országos Gyermek Kézilabda Bajnokság döntőjét. A verseny lebonyolításában segítséget nyújtott az MKSZ Utánpótlás Bizottsága, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet, a Kiskunhalas városi Kézilabda Szövetség és a Felsővárosi Általános Iskola. A sporteseményt megtisztelte jelenlétével Skaliczky László szövetségi kapitány, Komáromi Szilárd alpolgármester, Molnár Viktória NUPI és Lekrinszki Tivadar nemzetközi játékvezető.

U12 leány eredmények »
U12 fiú eredmények »

WAX_ragaszkodj hozza solid2_500

KK_térelválasztó-FF_520

Az első hivatalos szivacskézilabda verseny

Sportági szakszövetségünk 2004-ben írta ki első alkalommal az Országos Szivacskézilabda Kupát az 1994. január 1-én és később született leány és fiú csapatok számára. Az országos döntőt 2004. június 5-én Székesfehérváron a Városi Sportcsarnokban (Köfém) rendeztük meg.

Eötvös Dorog – Eszterházy Eger a bajnok

Szivacskezis-kislany-2004_225A Magyar Kézilabda Szövetség, a Fejér Megyei Kézilabda Szövetséggel együttműködve 2004. június 5-én,KÖFÉM SC székesfehérvári sportcsarnokában endezte meg az I. Szivacskézilabda Kupa döntőjét az 1994-ben és később született gyermekek részére. A döntőbe 6 leány és 6 fiú csapat jutott be az országos elődöntőkből. Köszönjük Balássi Imrének a Cornexi-Alcoa kézilabda klub elnökének, Csenki Györgynének, Deli Ritának, Virincsik Anasztáziának és Babiczki Tibornak azt az önzetlen segítséget, amellyel hozzájárultak a sportesemény sikeres megrendezéséhez. A lebonyolítási rendszernek köszönhetően az ország minden tájáról érkeztek csapatok, amelyeket testnevelő tanáraik és edzőik kiválóan felkészítettek. Ennek köszönhetően izgalmas és igen küzdelmes (néha már-már durva) mérkőzéseket is láthattunk. Általános vélemény, hogy az új játék bevezetése igazolta a hozzá fűzött reményeket. Természetesen a tapasztalatok ismeretében meg kell tenni azokat a változtatásokat, amelyek még jobbá és szakmailag hasznosabbá teszik a szivacskézilabdázást. Legfontosabbnak tartjuk ismételten kihangsúlyozni a játék alapfilozófiáját, amelyben a legfontosabb motivációs elem az önfeledt szórakozás és a sportszerű játék. Az eredmény, a mindenáron való győzelem rejtőzzön el a háttérben.

U9 leány eredmények »
U9 fiú eredmények »