Milyen is az, ha kellőképpen “odateszik magukat”

Vedekezes-kisiskolaskorban_225Mint minden egyes mozgást vagy technikát, így a kézilabda játékos védekező alaphelyzetét is meg kell tanítani a gyerekek számára. Nagyon fontos lehet a későbbiek folyamán, hogy az egyes játékok alkalmával a gyerek milyen korán vagy későn ismerkedik meg azzal a helyes testhelyzettel, ami lehetővé teszi számára a tökéletesebb mozgást. Néhány rávezető testnevelési játék gyakorlása közben a gyerekek már saját testükön érzékelik, milyen is az, ha kellőképpen „odateszik magukat”, helyezkednek vagy állnak bele egy bizonyos védelmi szituációba. Mivel maga a klasszikus értelemben vett kézilabdajáték alatt a versenyzők szinte állandóan testi kontaktusban vannak, ezért felettébb nem elhanyagolható dolog, hogy a lábak egymáshoz viszonyítva hogyan helyezkednek el, illetve az sem közömbös, hogy a láb milyen stabilitást biztosít a játékos felsőtestének.tovabb-a-folytatashoz_720