Fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk

zsiga_kisiskolas_250Ne gondoljuk azt, hogy a pici kisiskolás tanítványaink mindent képesek végrehajtani félelem, vagy határozatlanság nélkül, még ha őket az úgynevezett „ügyesebb” kategóriába soroltuk előzetesen. Tegyük fel, a test-test elleni játék kapcsán némelyik gyerek megijed a szemben álló társától, ezért nem helyesen, vagy túl gyorsan és ebből kiindulva nem eredményesen oldja meg a feladatát. Nem hinném, hogy ezzel külön kellene foglalkoznod, vagy olyan dologról beszélnénk, ami nem általános jelenség lenne ebben az életkorban. Természetes, hogy vannak „életrevalóbb”, bátrabb és kevésbé aktívabb gyerekek. Direkt nem neveztem ügyes és ügyetlennek Őket, mert ez így nem helyes! Ha egészen pontos akarok lenni, akkor vannak korán és későn érők, és ez az utóbbi jelenség hosszú évekig is eltarthat, de lefolyhat rövid intervallumban is. Ahány gyerek, ahány helyzet és szituáció jelentkezik, annyi féle eredmény lehetséges. Szerintem erre nincs általánosítható megoldás, hiszen ebben az életkorban sem tudományos, sem elméleti magyarázat nincs arra, hogy kiben és miért alakul ki a külső ingerekre a kellő fogékonyság. Azonban az tény és tudományosan megalapozott, hogy ez az életkor rendkívül nyitott és érzékeny a változatos külső ingerek felfogására és rendszerezésére! Tehát, anélkül, hogy szelektálnál, vagy minősítenéd gyerekeket egymáshoz viszonyítva, a feladatod az, hogy változatos akadályokat találjál ki az életkoruknak megfelelően. Ezek a térlátásra, az egyensúly helyzetekre, a ritmus – tempó érzékelésre és nem utolsó sorban a különféle utánzó és természetes mozgásmintákra épüljenek. Ne feledd a változatos és sokféle ingerhatás nem az „életrevalóbb” gyerekeket fogja erősíteni, hanem a visszahúzódókat fogja helyzetbe hozni, felzárkóztatni!

Az esések megtanítása korai képzési feladat, de nagyon figyeljünk arra, hogy ebben sem a tudatosság, hanem a vizuális emlékek lesznek a mozgások egyre helyesebb végrehajtásának kulcsa. Fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk, vagyis a könnyen megjegyezhető gyakorlatoktól érkezzünk el a bonyolultabbak felé. Az edző első feladata ezt felismerni, majd sorrendbe állítani az egymásra épülő nehézségi fokozatokat. A gyerek számára az egyszerű abban áll meg, hogy egyszerre csak egy dologra kell figyelni. Minél több dolog zavarja a mozdulat végrehajtását, annál inkább lesz bonyolult számára minden. Tehát ha figyelni kell neki az időre, hogy gyorsan hajtsa végre a feladatot az egy dolog, de ha arra is ügyelnie kell, hogy mekkora kiterjedésben, térben, sőt arra is, hogy melyik testrészére essen, és közben kapja el a labdát, nos, ez már összetett feladat számára! Itt válik érthetővé az a tény, hogy minél több ingerre tud válaszolni a kisgyerek, annál inkább lesz koordinált. Hiszen mi felnőttek értjük és tudjuk a mozdulathoz szükséges energiákat, a cselekvőképes tudásunkat úgy irányítani, hogy a mozdulat eredményes legyen, mert megtanultuk és ez természetes számunkra. Azonban a gyereknek minden ismeretlen, meg kell tanítani! A gyerek nem a verbális információkra lesz vevő, hanem a vizuális képekből memorizál. Itt lép be egy másik lényeges pedagógiai tény, hogy a képek nem lehetnek „sokan”, vagyis képes legyen a gyerek a képeket egymásra építeni, mint egy mozaik kirakójátékot! Jó tanács! A gyerekek, ha már csúszást akarunk tanítani nekik, arccal a menetiránynak ellentétesen, a lábukkal előre csúszva, előbb fogják megcsinálni, mint fordított helyzetben. Mint egy „becsúszó szerelés” esetén láthatunk a labdarúgásban.

Az induló cselek lényege az irányváltásban van. Induljunk ki ebből. Súlypontját kell áthelyezni az egyik oldalról a másik oldalára. Ezt eleinte helyben szélesebb és szélesebb terpeszben tudjuk kérni tőle úgy, hogy a lábak térdben hajlítanak a testsúlyától, illetve nyúlnak a tehermentesítéstől. Ha ezt érzi és folyamatosan képes megcsinálni, akkor lehet kilépésekkel ezt megtoldani. Ha ez is megvan, következik a szökkenés egyik lábról a másikra, szintén a súlypont képzésével kérjük tőle. Tartsa meg a súlypontját egy lábon, majd lendítsen és érkezzen a másik lábára. Ha ezek mennek, képes a testét megtartani és érezni fogja a csel végrehajtásakor is, hogy a szökkenésből történő visszalépéshez a törzsének kell elindítani a mozdulatot. Ebben a karjai segíteni fognak neki. Természetesen ezeket a feladatokat ne így kommunikáljuk neki, mert úgysem fogja ezt a nyelvezetet érteni és ezzel is csak megzavarnánk a gyereket. Találjunk ki hasonlatokat, az életből behelyettesíthető képeket, hogy a vizualitás segíteni tudjon a tanításban. Nagyon lényeges, hogy a kézilabdás alaphelyzet megtanítása legyen az első feladat, mert ha ez sikeres, illetve minden testhelyzetből hamar fel tudja venni, akkor elértünk egy helyes testtartást a többi mozdulat elindításához.

Forras_gyulazsiga_700