A tudás utáni vágy mindenkiben ott van.

Sok esetben megyünk a fejünk után anélkül, hogy átgondolnánk vagy felépítenénk egy tervet magunkban. Sajnos ez olykor tapasztalható a távolabbi környezetünkben is. A terv nemcsak azért szükséges, hogy az elképzelt folyamat működőképes legyen, hanem a benne szereplőket is olyan helyzetbe kell hozni, hogy azok cselekvőképesek legyenek. Mindenkinek van ilyen, vagy olyan rátermettsége, képesítése, tapasztalata egy bizonyos területen. Ha a terv több szereplő tevékenységére, elméleti tudására épül, arra is gondolni kell, hogy megfelelő életteret biztosítson mindenki számára. Ahhoz, hogy ezt jól és kevés hibaponttal tudjuk kezelni, szükséges megismerni az összes szereplőt, aki az elképzelt „forgatókönyvünkben” helyet kap. Megismerni valakit csak úgy lehet, ha párbeszédet alakítunk ki vele és igyekszünk megérteni. Ha a tervben szereplő egyének gondolkodása eltérő, a cél eléréséhez, konszenzusra kell jutni egymással. Kell a közös többszörös, még abban az esetben is, ha másképpen látunk dolgokat, vagy különböző módszerekkel jutnánk előre, egy-két dologban!
Tehát, amikor a koncepció hiányáról esik szó, azt is vizsgáljuk meg, hogy eddig miért nem volt! Mert abban sokan egyetértünk, hogy kell egy koncepció a Magyar Kézilabdasport számára. Legyen átfogó, mindenki számára elfogatható. Képezzen olyan egységes rendszert, amiben az utánpótlás-neveléstől az egyetemes magyar kézilabdázás összes színterén át, minden résztvevőjének megteremtjük a kellő életteret és a lehetőséget a fejlődésre. 

Kezdjük egy kicsit távolabbról az elmélkedést, hogy jobban megértsük a változásokhoz szükséges alapok hiányosságait.

Ha bajba kerülsz, vagy egy számodra ismeretlen feladat megoldása előtt állsz, vagy ha segítséget kérnek Tőled, általában két dolog közül választhatsz. A leggyakoribb döntésed erre a megfutamodás. Nem vagy hajlandó még végig gondolni sem, hogy képes lennél e választ találni a kialakult helyzetre. Ez egy zsigerből érkező „magyaros” reakció, hogy ezt a területet nem ismerem, velem még ilyen nem történt meg, nem merek lépni, mert tartok valamitől, vagy elnézést, de nincs rá időm, nagyon elfoglalt vagyok. Jönnek ezek a válaszok! A másik lehetőség, hogy próbálsz azonosulni a gond orvoslásához. Megértést tanúsítasz. Tanácsot kérsz előtte esetleg, vagy megteszed egymagad az első lépéseket. Kis idő elteltével rádöbbensz, hogy egyedül maradtál. Esetleg megbántad, hogy belementél, mert gondolkodni kell, vagy a körülményeidet úgy kell átrendezni, hogy ez kiesne a komfortzónádból. Szóval nem esne nehezedre, ha visszakozhatnál és hagynád a dolgot magában. (Sajnos nagyon sokan így is tesznek!)

Tehát minden, ami új, minden, ami nem történt meg Veled, vagy nem tapasztaltál meg, az nem a Tiéd. Úgy gondolod, hogy jobb közömbösnek lenni és inkább udvariasan elutasítani vagy félreállni, vagy elfordulni az ismeretlen elől. Az új dolgokra történő nyitás, a más gondolkodás vagy az eddigiektől eltérő módszerek befogadása csak azoknak megy, akiknek nincsenek előítéletük. Képesek kilépni az életterükből és más dimenzióban képzelődni. Még az sem jelent számukra gondot, ha nem igazán értik csak érzik, hogy az út, amire léptek szélesebb, és nagyobb lehetőségeket kínál. Ez a tudat szabadságot és jó érzést közvetít.

Az emberekkel való bánásmód, az oktatás, vagy a nevelés területén, változások mentek és mennek végbe. Az egyik ilyen, hogy ne csak felelni akarj a kérdésekre, hanem fogalmazz meg Te is kérdéseket! A pedagógia nem arról szól, hogy a tanárt vagy az edzőt értsék meg a tanítványai, hanem főleg arról, hogy Te, aki tanítod Őket, akard hallani, meghallgatni és megérteni a tanítványaidat.

A tudás utáni vágy mindenkiben ott van. Még abban az egyénben is, aki ezt nem veri nagydobra, vagy titkolja. A lustaság, a befelé fordulás és a közömbösség hármasa ellen kell hadat viselni mindenkinek, aki változni akar. Sajnos, a mi esetünkben a féltékenység az iririgység és a hatalom rossz értelmezése is gátat szab, illetve lassíthatja a változások kialakulását. Nem könnyíti a vállalkozó szellemet a pesszimista gondolkodás és az állandó megfelelési kényszer sem. Nem kis hátrányt kell leküzdenünk az elszigetelődés, és az ebből fakadó erőtlenség kapcsán.

Vegyük sorjában a rendszer hiányosságait!

Nincs állandóság a válogatottak élén. Jönnek-mennek az edzők. A nevelőmunka eredménye egy korosztály beérésének végső stádiuma! A mérkőzések, tornák, versenyek egy-egy szintére, vagy eszköze a szereplők fejlődése végett! A végső cél nem a jó csapat kialakításában, hanem a jó játékosok képzésében van! Nincs egységes utánpótlás-nevelési koncepció. Az utánpótlás-nevelésünk problémája az egység hiánya, vagyis ahány terület, annyi féle tematika vagy elképzelés van érvényben. Másrészt, nem egymásra épülő folyamatnak tekintjük a képzést. Az utánpótlás-nevelés, hosszú folyamatából (ami, jó esetben 10-12 évből áll) erőszakosan kiemelnek az edzők 1-3 évet, és csak a versenyeztetésre koncentrálnak, háttérbe szorítva a képzés és a sportnevelés fontosságát! 
Mindenki a versenyekre fókuszál. A versenyek, mérkőzések a felnőttek értékrendje szerint működnek, vagyis mindenki a győzelemben, vagy a vereségben éli át sikereit vagy kudarcait. Nem attól jó egy nevelőmunka, hogy a klub csapatai nyernek, hanem attól, hogy hány élsportolót nevelnek fel! Mindenki licenszet kaphat. Kinek „C”, de van sok „D” kategóriás is közöttük, akik igen gyorsan és minimális ismerettel rendelkezve dolgozhatnak gyerekekkel. Ezen az MKSZ nagyon hamar változtatni fog, mert feltett szándéka, hogy kiszűrje azokat, akik alkalmatlanok erre a munkára. Kötelezve vannak az edzők, hogy továbbképzéseken vegyenek részt évente. Sokkal hatékonyabb lehetne a továbbképzés, ha bemutatott anyag nem a „végterméket” prezentálna, hanem az utat mutatná be, hogy a képzés folyamán, hogyan jutott el egy adott szintről, egy magasabb fejlettségi fázisba!

Sajnos realitás, hogy a nevelőedzőink 80 százaléka nem tudja, a hogyan kérdésekre a választ! A jelen edzőképzése, főleg a „C” kategóriában nagyon elméleti és jóval kevesebb gyakorlatban alkalmazható muníciókat ad. A jövőben ezen a területen is változásokat ígér az MKSZ.) Éppen ezért, többen nem ismerik fel a hibákat az edzések alatt, és ha igen, nem képesek kijavítani. Több alkalommal bizonytalanságban tartja az edzőket a tanítás folyamatának sorrendisége. Sajnos, nevelőedzőket nem képezzük eléggé, pedig ez lenne a legfontosabb. Jó megoldás lehetne, ha nemcsak licenszeket, hanem évente krediteket, pontokat lehetne szerezni. Éves szinten, akár régiók szerint 3-4 kreditszerző továbbképzést lehetne tartani. Persze ennek akkor lenne értelme, ha ezek tematikája egymásra épülnének. Az edzők tudnának választani évente 4-5 ilyen képzést, amin részt tudnának venni, ezért kapnának krediteket. Sok nevelőedző bizonytalan, mert nem volt és ma sincs olyan szakanyag, ami tudatosítaná az egyes korosztályok képzésének metodikáját. ( Az MKSZ elkezdte a jövő utánpótlás- nevelésének stratégiájának kidolgozását) Néhány példa arra, hogy mit nem tud a nevelőedző:

  • Mit, hogyan és meddig kell oktatni?
  • Hogyan vegyük észre a hibákat?
  • Mikor kezdjünk hibákat javítani?
  • Hogyan javítsuk ki a hibákat?
  • Hogyan kell megtanítani a gyerekeket jó döntéseket hozni?
  • Mikor és hogyan lehet elkezdeni a kondícionális képességek képzését?
  • Melyik technikát és milyen sorrendben kell oktatni a gyerekeknek?
  • Hogyan haladjunk az oktatásban előre a didaktikai alapelvek szerint?
  • Mit kellene tudni a sérülés megelőzésről?
  • Miért fontosabb az egyén képzése, mint a csapatépítése?
  • Hogyan magyarázzak, hogy minden gyerek értse?
  • Hogyan motiváljam a tanítványomat?

… és még megannyi ehhez hasonló megbeszélésre váró elem marad ki, a jelenlegi képzési folyamatból. Nem kapnak kielégítő válaszokat a leendő edzők, így a gyakorlatban sokszor tanácstalanok.

A felnőtt edzőképzések tudományosak, főleg elméleti ismeretanyagot közvetít. Hiányoznak a gyakorlatban alkalmazható technikák, módszerek tanítása. Nincs törekvés a váratlan helyzetek kialakulásának kezelésére és nem interaktív. Nem vonja be kellően a hallgatóságot, vagyis nem adja meg a lehetőséget, hogy a steril, gyakorló helyzetekben felszínre jöjjenek olyan hibák, amik a hallgatók alkalmatlanságról vagy felkészületlenségről jeleket küldenének vissza a kurzus vezetőjének. A tapasztalt és a munkájuk révén sok szituációt átélő szakemberek, rengeteg érdekes szituációra tudnák felhívni a leendő kollégák figyelmét. (Természetesen az MKSZ szakemberei ezt is felismerték és a jövőben törekedni fognak a fentiek érvényre juttatása végett) Mit lehetne tanulni a külföldről érkező szakemberektől? Talán a gyakorlatiasság és a bátrabb improvizációs készség. A másik elleshető dolog a játékosokkal való bánásmód, vagy a kommunikáció kérdése. Mindenkitől lehet tanulni és kell is. Bizonyos helyzetekben le kell vonni a konzekvenciát és elfogadni, befogadni a jó dolgokat. Néha lépjünk hátra és hagyjuk, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, de ne legyünk passzívak. A legnagyobb hiányosságot minden színtéren a koncepció hiánya jelenti. Ismerni kell a célt, hogy mit akarunk elérni. Fontos, hogy minden edző képes legyen építkezni. Tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy egyik pontból eljussunk a másik pontig és tovább. 

Ahhoz, hogy legyen egy mindenki számára elfogadható egységes koncepció az egészben kell gondolkodni úgy, hogy minden egyes részeleme is képes legyen önállóan élni. Legyenek meg az átfogó-hidak az elemek között és érzékelhető legyen az egymásra épülés.